2017-ben végig jártam az El Camino-t, Saint-Jean-Pied-de-Port-tól Santiago de Composteláig tartó útvonalon. Csodás közel 1000 km-es út, melyet a 11. századtól járnak királyok, pápák, lovagok, és más emberek. Gyaloglás hegyen völgyön át, a világ minden részéről érkező emberekkel, mégis egyedül önmagammal. Történetek, élmények, szívmelengető találkozások, beszélgetések.
Szeretném elmesélni azoknak, akik tervezik az utat, akik szívesen meghallgatnák, miért mentem, milyen volt, mit tanultam meg, mit hoztam haza. Kicsit úti beszámoló, kicsit élmény megosztás, kicsit mese, kicsit kitekintés arra, miért jó, ha foglalkozunk az önismerettel, és megtanuljuk kik vagyunk, hol vannak a határaink, mi tesz boldoggá vagy szomorúvá. és talán lehetőség, hogy megismerjük egymást.
Gyertek el, beszélgessünk, hallgassatok meg, ajánlom annak, aki tervezi, hogy elmegy, aki szeretne foglalkozni önmagával, akit érdekel.
Időpont:
február 29-én, csütörtökön 17-20 óráig
Helyszín:
1075 Budapest, Károly krt. 3/a. 4. emelet
Regisztráció szükséges:
info@alberge.hu e-mail címre jelezzétek, ha szeretnétek jönni.
Aki a Hírlevélre már feliratkozott, azoknak ingyenes,
másoknak 3.000 Ft.
Hírlevél feliratkozás (és még két ajándékot is kapsz):
Egy kis ízelítő:
Az utamon többször találkoztam egy olasz zarándok hölggyel és a férjével. Mikor az ember másodszor találkozik valakivel az úton, kedves ismerősként üdvözlei, és beszélgetésbe elegyedik vele. A hölgy nem beszélt angolul, de a férje igen, ő fordított. A hölgy megkérdezte, mit gondolok, hány éves? Gondoltam a 60-as évei végén járhat, ezt is mondtam neki. Jót nevetett. Elmondta, hogy 70 évesen rájött, a nagy álma, hogy végig megy a Caminon, nem valósult meg, de ő nem akarja így befejezni. A családja a haját tépte, és próbálta minden módon lebeszélni, mikor elmondta, ő bizony elmegy, és megcsinálja. Azt mondta, egy csoda volt az út, minden gond nélkül végig járta. Amikor hazament, azt mondta a férjének, hogy a következő évben együtt mennek majd. És így is lett. Amikor találkoztunk a 14. Caminoja volt, 84 évesen. Van saját ágynemű, amit hoz, és minden évben próbálnak kicsit változtatni az úton, de mennek. Szerinte, ez élteti.
Volt egy hely, amit ez a 84 éves olasz zarándok hölgy ajánlott, azt mondta Pilárhoz mindenképp el kell menni. Szóval megterveztem, és egy 25 kilométeres gyaloglás után megérkeztem a zarándok szálló elé. Közel 40 fok volt, fáradt voltam és elcsigázott, nem vágytam csak egy zuhanyzásra, egy pohár hideg vízre, és egy ágyra.
Egy tölgyfa termetű idős úr (olyan 80-asnak becsültem a korát) nézelődött a kapuban, ahogy meglátott, már sietett is elém, és megkért, adjam oda neki a hátizsákom. Amikor belenéztem a szemébe, egy fiatal ember szeme nevetett rám. Átvette a terhem, és én hálásan bandukoltam mellette, immár súly nélkül.
Egészen az ágyamig vitte a hátizsákom, mindent megmutatott, majd hozott egy pohár vizet. Azt láttam rajta, minden mozdulata szívből jön, és szerintem a feladatát nem cserélte volna el semmi másra. Este spanyolul és németül beszélgetett a zarándokokkal, sétált az asztalok között, és nézte, kell-e segíteni valakinek. Kicsit olyan volt a hely, mint a mesében… Hálás voltam nekik, és az olasz hölgynetók a tanácsért, és a szívem tele volt szeretettel. Másnap megöleltem és tovább indultam…
Később kiderült, a tulajdonos Pilár édesapja volt. Pilárral is beszéltem, ő minden évben, mikor már nincs sok zarándok, lejárja az utat, leteszi a terheit, és így várja a következő évben, aki hozzá megy. A családja főzi az ételt, takarít, segíti a náluk alvó zarándokokat. Azt láttam, ők a helyükön vannak, megtalálták a hivatást, ami boldoggá teszi őket. Úgy hiszem, mindannyiunknak erre lenne szüksége.
